Hol találhatna most Marc Márquez egy szikrát a motivációból ezután a három nehéz év után? Az idei szezon első kilenc nagydíjából ötöt kihagyott sérülés miatt, és Portimãóban, Le Mans-ban, Mugellóban és Silverstone-ban is kiesett.
BővebbenKategória: P1race
Négy férfi, két eset – P1race.hu
A Suzuki odázta el leginkább a sorkettes platform bevezetését. Pedig már évek óta látszódott a trend, hogy ezzel a felépítéssel lehet leginkább költséghatékonyan változatos palettát építeni. Igen zord környezetbe érkeznek tehát az újdonságok, mert a tradicionális gyártók mellett a kínai konkurencia is kezd komolyan vehető motorokat piacra dobni. A két ígéretes újdonságot az Etyek környéki […] Tovább a cikkhez Forrás: P1race
BővebbenOliveira: Ez egy erős hétvége volt az összes Aprilia-pilóta számára
Miguel Oliveira vasárnap Silverstone-ban erős tempót mutatott. Az Aprilia pilótája a 16. helyről a negyedik helyig száguldott a vegyes körülményekkel tarkított futamon.
BővebbenMarco Bezzecchi elmondta, mi vezethetett silverstone-i bukásához
Marco Bezzecchi Brit Nagydíja Silverstone-ban a vasárnapi futam elején bukással ért véget. „Nem szabadna megtörténnie, de néha előfordul” ─ nyilatkozta a VR46 Ducati versenyzője.
BővebbenAleix Espargaró teljesítette kisfia kívánságát, nem is akárhogy
Az Aprilia hőse, Aleix Espargaró nagyon okos versenyzéssel és a Pecco Bagnaia elleni párbajban mutatott bravúros manőverrel szerezte meg a győzelmet Silverstone-ban.
BővebbenA semmiből jött Bagnaia hihetetlen teljesítménye, és fel volt készülve Espargaró támadására
A Ducati sztárja, Pecco Bagnaia a silverstone-i második hellyel növelte előnyét a világbajnokságban, bár az utolsó körben kikapott Aleix Espargarótól.
BővebbenA KTM kétségbe vonta Bagnaia második helyét, mivel szerintük elhagyta a pályát az utolsó körben
Brad Binder örült a harmadik helynek Silverstone-ban, de a KTM a célba érkezés után tisztázni szerette volna, hogy Pecco Bagnaia az utolsó körben letért-e a pályáról. A szenzorok azonban nem jeleztek hibát!
BővebbenÚj futamgyőztest ünnepelhet a Moto2-es géposztály, Acosta átvette a vezetést a világbajnoki tabellán
A világbajnoki éllovas Tony Arbolinónak nem jött ki a lépés Silverstone-ban. A tabellán Pedro Acosta átvette tőle a vezetést, miután a harmadik helyen végzett a nagyon okos versenyzést bemutató Fermín Aldeguer, valamint Arón Canet mögött.
BővebbenA pénteki nap hőse vegyes körülmények között az utolsó körben lepte meg Bagnaiát
Három Aprilia is az első 5-ben, a legnagyobb nevek pedig a kavicságyban fejezték be a silverstone-i futamot, melyet hatalmas hajrában Aleix Espargaró nyert meg Pecco Bagnaia és Brad Binder előtt.
BővebbenA 25. helyről indulva ünnepelhetett győzelmet David Alonso egy óriási csatákkal tarkított futamon
Hatalmas csatákat, Leopard-drámát és David Alonso győzelmét hozta a Moto3-as géposztály futama vasárnap Silverstone-ban. Ayumu Sasaki pedig zsinórban az ötödik dobogós helyezésének örülhetett.
Bővebben







