Fernando Alonso olyan helyre ment be a Belga Nagydíjon, ahol nem lenne keresnivalója, de most nem maga miatt.
BővebbenKategória: Racingline
Marko azonnal leszidta Verstappent, ma már a holland nem tenne ilyet
Max Verstappennek 9 év alatt megváltozott a véleménye, és már nem menne bele olyan vakmerő előzésbe, mint 17 évesen.
BővebbenRalf Schumacher coming outja összetörte volt feleségét, az expilóta szerint volt neje hazudik
Ralf Schumacher szerint volt neje nem mond igazat, amit az Instagramon közzétett képernyőfotóval igyekszik bizonyítani.
BővebbenA Hungaroring mellett másik történelmi F1-es helyszín is hatalmas átalakuláson megy át
Hockenheim legutóbb 2019-ben adott otthont Forma–1-es futamnak, az új befektetők célja pedig az, hogy visszacsábítsák a száguldó cirkuszt.
BővebbenAz F1 világában feszült várakozások: Norris és Verstappen összecsapása?
Lando Norris nem ámítja magát azzal, hogy miután az idén Ausztriában először csattant össze vele, többé nem ütközik majd Verstappennel.
BővebbenAz új csapatvezető brutálisan árazza be az F1 híresség utódját
A Haas idei szezon előtt kinevezett új vezére elérte azt, amiért elődje éveken át hiába küzdött, és a légkör is teljesen más lett.
BővebbenVerseny az F1-es csapatfőnököknek? – a Williams vezére szerint roncsderbi lenne
James Vowles és Zak Brown is szívesen összemérné a tudását a többi, autóversenyzői múlttal rendelkező F1-es csapatfőnökkel.
BővebbenA makacs Renault-vezér kemény szavai: „Totális szarban vagyunk”
A Renault vezére eleinte nem hallgatott a korábbi csapatfőnökre, majd kénytelen volt elismerni, hogy hatalmas bajba kerültek.
BővebbenAz elkerülhetetlen szakítás: Hamilton útjai különválnak legnagyobb szövetségesétől
Sajtóhírek szerint Lewis Hamilton megpróbálta meggyőzni a 2013 óta vele tartó szakembert, de nem jött össze.
BővebbenAlonso visszavonulása: a menedzsere lenyűgöző véleményt mondott
Fernando Alonso 43 évesen is fiatalokat megszégyenítő teljesítményre képes, de vajon meddig láthatjuk még a spanyol veteránt?
Bővebben







