Habár a közúti közlekedés és a versenypályán történő vezetés körülményei igencsak eltérőek, vannak olyan általános szabályok, amelyek – akár a közlekedés szabályaira, akár a járművek műszaki vagy felszereltségi kívánalmaira vonatkozóan – egyaránt érvényesek a személygépjárművekre és a versenyautókra is. Mostani cikkünkben ezekből gyűjtöttük össze a legfontosabbakat.
BővebbenKategória: Formula
Krack szerint az idei mezőny hihetetlenül közel lesz egymáshoz
Mike Krack, az Aston Martin csapatfőnökének elmondása szerint rendkívül szoros lesz az F1-es mezőny 2024-ben.
BővebbenA vágyott cél még mindig messze van” – Hamilton interjúban
Viszont erős alapokra építkezhetnek, és jobb helyzetben vannak, mint 12 hónappal ezelőtt – véli a hétszeres F1-es világbajnok és George Russell.
BővebbenVisszatérés a győzelemhez: A McLaren újraindult útja a siker felé
Múltidéző rovatunkban ezúttal a Fernando Alonsón kívüli egyetlen F1-es pilóta a téma, aki versenyzőként két különálló időszakot is eltöltött a McLarennél: az 1955-ben ezen a napon született Alain Prost.
BővebbenSisakbotrány: Schumacher jogi csatározása a F1 történelmében
A világbajnok a törvény előtt, az F2004 végre egy pályán az ellenfelekkel, megkapta a versenyengedélyt három induló, Susie Wolff a tesztpilótákat védelmezi: ezek voltak február 24. hírei 2000 óta.
BővebbenSzáguldó hírek az F1-ről: Véget ért a teszt, végre itt a szezon!
Ma Leclerc, összességében csapattársa volt a leggyorsabb, de a vb-címet sokan már most odaadják Verstappennek, Hamilton pedig arról beszélt, hogy miért megy a Ferrarihoz. Pénteki hírek és sztorik.
BővebbenNem a köridőre koncentráltak Verstappenék
Nem mentek rá a nyers köridőre a bahreini F1-es teszt utolsó napján a Red Bullnál, inkább a hosszabb etapokra koncentráltak. A holland és Perez is bizakodó.
BővebbenAz életre kelt szörnyeteg: Schumacher öröme az F1-es Mercedesben
Aligha találni olyan Formula–1 rajongót, aki ne tudná, hogy Lewis Hamilton 2025-től a Ferrarihoz igazol, a hétszeres világbajnok utódjának kiléte azonban egyelőre nem ismert.
BővebbenAlonso: „Előrelépés és jobb az új Aston”
Elégedetten értékelte a bahreini tesztet a kétszeres F1-es világbajnok, bár megjegyezte: mindenki más is javult, így szoros és intenzív csatára számít.
BővebbenLeclerc uralja az utolsó F1-es tesztnapot
Sainz előző napi legjobbját ugyan nem tudta megjavítani, de így is egy Ferrari volt a leggyorsabb pénteken Bahreinben. Russell és Zhou a végén ugrott Verstappen elé.
Bővebben