Jonne Halttunen elsősorban navigátorként szerezte legjobb eredményeit eddigi karrierje során, azonban már két versenyen is indult…
BővebbenKategória: RallyCafe
Piquet „a lelátóra küldte volna” Sennát az első Magyar Nagydíjon, ha megismétli a manőverét
Éppen 38 éve rendezték az első Magyar Nagydíjat, amelyen Nelson Piquet látványos módon előzte meg Ayrton Sennát a győzelemért.
BővebbenF1-es hétvégek formátumának változása: Visszatérhet a vitatott ötlet
Letűnt az az időszak, amikor még élmény volt ráakadni egy Forma-1-es szabadedzésre a tévében, Stefano Domenicali szerint korunk már megköveteli, hogy minden hétvégi eseménynek legyen valami tétje, így változások jöhetnek a gyakorlások formátumában.
BővebbenAz M-Sport második Rally1-es autója meglepő helyen landolt: a Ford Puma volánja mögött
Az M-Sport eladta második autóját is a Rally1-es Fordból, Jourdan Serderidis után az indonéz Putra Rizky is büszkélkedhet egy…
BővebbenA Nemzetközi Szaksajtó szerint Verstappen verhetetlen, Hamilton a középmezőnyben versenyez
Három szakoldal értékelését néztük meg, milyennek látták az F1-es mezőny tagjainak teljesítményét. Pérez a rangsor hátuljában szerénykedik.
BővebbenKét magyar páros az Alpok-Adria Kupa osztrák versenyén
Szombaton rendezik az osztrák Perger Mühlstein Rallyt, mely az Alpok-Adria Kupa hatodik versenye, és a 87 nevező között két magyar…
BővebbenLappi tisztában van nem túl jó helyzetével, de nem aggódik a jövője miatt
Esapekka Lappi bár nagyszerűen kezdte az idei részmunkaidős szezonját, a folytatás korántsem sikerült túl fényesre, ennek ellenére…
BővebbenŐrült hullámvasút vár Molnár Martinra ott, ahol megkergették Colin McRae-t
A brit F4 és a Virtuosi Racing magyarja, Molnár Martin ezúttal Skóciában versenyez, a legőrültebb pályán az egész naptárban.
BővebbenSébastian Ogier tovább harcolhat a világbajnoki címért
Sébastien Ogier lett Thierry Neuville első számú kihívója, a nyolcszoros világbajnok az Akropolisz Rallyn biztosan indul – a többi kiderül…
BővebbenA Finn Rallyn visszatért a legendás szakasz
Ha a helyi lakosok hozzájárulnak, a szervezőkön nem múlik, hogy a Finn Rally látványos szakasza, az Ouninpohja az útvonalban maradjon.
Bővebben







