Újabb istálló jelentkezett be Max Verstappen szolgálataiért, amely bár jelenlegi teljesítményszintjével még aligha mozgatná meg a holland fantáziáját, ám amely a csapatvezetője révén kivételesen szoros kapcsolatot ápol a négyszeres világbajnokkal.
BővebbenKategória: Racingline
A világ leghíresebb létráján: Toto Wolff titokzatos kijelentése
Napjaink egyik legismertebb videós tartalomgyártója Max Klymenko, aki a világ különböző terein állítja fel létráját, hogy megpróbálja kitalálni az arra felmászó járókelők munkáját. Történetesen Toto Wolff is arra sétált.
BővebbenA micheliszi csend: a trónfosztás Makaóban a garázsból figyelve
Kettős győzelmet aratott a Hyundai a TCR World Tour makaói szezonzáró hétvégéjének első futamán, ám Michelisz Norbert volt az a csapat három versenyzője közül, aki ebből kimaradt. A magyar versenyző ráadásul mától már nem is mondhatja magát a sorozat uralkodó bajnokának, miután Yann Ehrlacher bebiztosította a címet.
BővebbenA McLaren csapatfőnöke szerint a mezőny több mint harmada világbajnoki esélyesként áll rajthoz
Az utóbbi években kirajzolódó trend szerint egyre kisebbek a különbségek a versenyzők között az F1-es mezőnyben, ami arra a kijelentésre sarkallta Andrea Stellát, miszerint a jelenlegi a valaha volt legerősebb pilótafelhozatal a sportban.
BővebbenA vb-cím várat még magára, de Leclerc másik álma valóra vált
Leclerc forgalomba hozta a saját nevével ellátott termékkollekcióját, az egyik kiegészítőt máris elkapkodták a webáruházban.
BővebbenÍgy csaltak Sainzék a legfontosabb versenyen
A Williams pilótapárosa, Sainz és Albon mindent bevetett, hogy megnyerje a legfontosabb versenyt Brazíliában.
BővebbenAz ellenzők nem adhatják alább a vitatott F1-es szabály változásának nyomását
Egyelőre nem kaszálták el az F1 Commission ülésén, csak polcra tették azzal az indoklással, hogy nem temetik el teljesen a kezdeményezést.
BővebbenMichelisz optimista a szenzációs sorozat folytatásával kapcsolatban
Michelisz Norbert a 4. helyet szerezte meg az időmérőn Makaóban, így minden esély adott a dobogós eredményre.
BővebbenA Formula-1 legendája, Adrian Newey válságban: Önkívületi állapotban és felesége is aggódik
Az Aston Martin nagy igazolása, Adrian Newey árult el részleteket arról, mennyire magával ragadta az új autó tervezése.
BővebbenA főnök árulása: Verstappenre rejtett akadályok
Ez persze nem mostanában történt: Laurent Mekies elárulta, anno őt bízták meg a „Max Verstappen-szabály” kidolgozásával.
Bővebben