Németvölgyi Donát hazai kupasikere jelentette a legkomolyabb eredményét a jövő tehetségeit felkaroló és egyre népesebb gokartcsapat 2024-es szezonjában.
BővebbenKategória: Formula
Révbe ért Rövid Attila Kristóf
Bár nem indult jól a hazai szezon a Kun Motorsport gokartversenyzőjének, hiszen a kórházban kötött ki egy baleset miatt, de végül megszerezte a hőn áhított bajnoki győzelmet a Senior kategóriában – ennek köszönhetően pedig a Rotax Világdöntőn is megmérettethette magát.
BővebbenAz európai színtéren is helyet kapott Vados Marcell
A hazai színtéren elért futamgyőzelmek és összetett dobogó után immár a régió legjobbjaival csapott össze a Freestyle Racing 12 éves gokartversenyzője, aki első nemzetközi idényében a hatodik helyet szerezte meg összesítésben a MiniMax kategóriában
BővebbenÍgy kerülné el az FIA és a Pirelli a tavalyi fiaskót Katarban
Az előző évi nagydíjon kötelezővé kellett tenni a három kerékcserét, mivel a rázókövek gondot okoztak a gumik számára – idén több lépést is tettek ennek elkerülésére.
BővebbenKalapács Attila: Felemelkedés három év alatt
Alig pár évvel azt követően, hogy versenyezni kezdett, máris bajnoki címet ünnepelhetett Kalapács Attila a Junior kategóriában az országos bajnokságon – ezzel pedig a Rotax Világdöntőn való részvételt is kiharcolta.
BővebbenEgyedülálló lendülettel új kategóriába kilépve: Juráncsik Balázs
Feljebb lépett 2024-re a DD2-es kategóriába a BDP Kart Team gokartversenyzője, aki egyből meghódította itthon a számára új géposztályt – ennek köszönhetően pedig harmadszor is részt vehetett a Rotax Világdöntőn.
BővebbenCzecze Benjamin: Újabb trófea a zsákban
A tavalyi dupla címszerzés után a 2024-es esztendő is sikeresen alakult a fiatal gokartversenyző
számára: ezúttal a hazai Gokart Kupában nyert bajnokságot. Jövőre jöhet a kategóriaváltás!
Ferrari-motort és fiatal amerikait céloz a Cadillac
A 11. F1-es csapat igazgatótanácsában szerepet kapó Mario Andretti beszélt a projekt állásáról és a jövőbeli tervekről eredmények, erőforrás és versenyzők terén.
BővebbenNem magabiztos 2025-ös F1-es autója kapcsán a Red Bull
Elégedettek a szezon közben talált megoldásokkal, de a technikai igazgató szerint nem lehet hátradőlni az F1-ben.
BővebbenAndretti család élesen reagál a Cadillac bejelentésére
Hivatalossá vált, hogy a Cadillac gyári alakulata elvi megállapodást kötött az F1-gyel a csatlakozásról: reagált a projektet elindító Andretti család.
Bővebben








